Sziasztok! Meghoztam a prológust, közben pedig ügyködtem még egy kicsit a blogon. Köszönöm azoknak akik visszajeleztek a cserével kapcsolatban, és rettentően köszönöm Lorának aki annak ellenér, hogy még nincs fent rész már feliratkozott:) Remélem tetszeni fog, a szereplők képe nemsokára meg fog érkezni, valószínűleg holnap. Kérlek szépen titeket, aki olvassa legyen az rossz vagy jó amit gondol róla, kérem írja meg róla kulturáltan a véleményét.
Ölel titeket,
Just a Girl
Prológus
A düh hullámai kezdték
átjárni Ciera testét. Nem hitte el, hogy testvére képes volt egy levél
hátrahagyásával továbbállni nélküle, amikor nagyon jól tudja, hogy mindenképpen
utána fog menni, akár akarja, akár nem.
Egyre idegesebben dobálta
kevés holmiját a piros sporttáskába. Csak kapkodott össze-vissza, kihúzta a
fehér kopott fiókokat, nagy lendülettel rántotta ki a szépen kifaragott, olívazöld
szekrény ajtaját, erőszakosan tolta arrébb az ágyakat, csakhogy minden ruháját és
számára annyira fontos dolgokat, hogy minél hamarabb eltehesse őket.
Sietősen rángatta magára
a szakadt farmert, a bő szabású fekete pólót és kötötte lazán lófarokba hosszú,
göndör, barna hajkoronáját, miközben lábát próbálta belenyomni cipőjébe. Nem törődött
a szerinte olyan felesleges dolgokkal, mint a smink, úgy gondolta, ha
megismerkedik valakivel, az eredeti arcát ismerje meg az idegen és ne valami
elmaszkírozott álarcot.
Szinte már száguldott
lefelé a kék lépcsősoron, kezében pedig egyre csak csörgött a bérelt lakásuk
kulcsa. Eszeveszett tempóba kezdett el dörömbölni a főbérlő ajtaján, aki annak ellenér,
hogy az idő már délfelé járhatott lassú és leginkább másnapos állapotban
nyitott ajtót. Mire rendesen kitisztult a látása, a lány már rég a kezébe
nyomta az a havi lakbért, a kulcsokkal együtt, majd el is tűnt a szeme elől, mintha
csak a szél járt volna ott.
Olyan gyorsan farolt ki
a füves parkolóból és taposott a gázra a fekete audijával, hogyha azt látta
volna rendőr, biztos nem hagyhatta volna szó nélkül, de ennek valószínűleg nem
szentelt volna nagyobb időt. Az se érdekelte, hogy számos ember dudál rá,
amiért már rég túllépte a sebességhatárt és már számolni sem volt kedve, hányszor
előzött meg valakit szabálytalanul, vagy nem tett eleget egy-egy stop táblának.
Csak ment, mert tudta, hogy bátyjának szüksége lesz rá.
A táj normális szemnek
már rég elmosódott volna, de a lány vöröslő szemei a napszemüvege alatt, kicsit
sem találták megterhelőnek tisztán látni a képet. Minden egyes falevél, ág pont
ugyan olyan jól kivehető volt egy-egy fa, vagy rét mellett elmenve az
országúton.
Akármennyire is
messzinek érezte Beacon Hillst, nem akart megállni, még egy piros lámpa kedvéért
sem, míg oda nem ér.
